
Kötelező elemek: toportyán, legott, slamasztika, széllelbélelt, hajlam
Terjedelem: 100 és 200 szó közötti
Korhatár: 14
Megjegyzés: Öngyilkossági kísérlet
Jó olvasást!
Nézem, ahogy a belém
fecskendezett festék szétárad a vénámban, feketén kirajzolva életem térképét,
majd kifolyik a vágáson. Belsőm vöröse feketecsíkos lávapatakokban folyik alá,
és gyűlik tengerré mellettem. Beveszek még egy kapszulát.
A testem érzéketlen és zsibbadt, nem érzem a karomat.
Kíváncsi vagyok, mennyi időm van még hátra. Toportyán legott ott terem, hűvös
kezét a szívemre helyezi.
-
Már csak pár perc
– suttogja, arcán szomorú kifejezés, mintha keserűbe harapott volna.
Nagyon fázok, reszketek. Azt mondtad meleg lesz, akarom
kiáltani, de a hang még a tüdőmben megfagy. Toportyán, mintha a gondolataimban
olvasna, felsóhajt, és nekem önkéntelenül is az jut eszembe, hogy a lidérceknek
nem is kell levegő.
-
Olyan fiatal vagy
még – tenyerébe simítja az arcom. Szemében mintha kristályok csillognának.
Csillagszemű Toportyán. – Én széllelbélelt kislányom, hogy kerültél ebbe a
slamasztikába?
Mondanám neki, hogy a gonosz néni ezt depresszióra való
hajlamnak nevezné, csak tudnám, hogy mit jelent. Hang nélkül kérlelem, hogy
legyen igaz, amit mesélt, hogy ott legyen a másik oldalon, és megint együtt
leszünk, ő és én. Toportyán talán válaszolna is, de a szívem a fülemben dobog,
fürgén, össze-vissza, egyre lassulva, de mindig ugyanazt a szót súgva – együtt,
együtt, együtt. A látásom elhomályosul.
Valaki felsikolt a távolban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése